Gyakorlatias infók tanfolyamokról, felnőttképzésről, tanácsok szakmakereséshez.

OKJ képzések, tanfolyamok

Ezek lesznek a legkeresettebb szakmák 2020-ban

2020. január 10. - TanfolyamOKJ

A munkaerőpiac folyamatos változása miatt nehéz előre megmondani, milyen szakmákra lesz leginkább kereslet a jövőben, de az általános munkaerő-piaci trendekből és a törvényi változásokból következtethetünk arra, mely szakmákra mutatkozik majd nagyobb igény 2020-ban.

Minden ember életében eljöhet az a pillanat, amikor gyorsan kell pályát módosítania, azonban a legtöbbeknek munka és család mellett nincs lehetőségük évekig koptatni az iskolapadot.

Az OKJ-s képzések azonban lehetőséget biztosítanak arra, hogy rövid idő – felnőttképzésben akár néhány hónap – alatt keresett szakmát szerezzünk.

Az OKJ-s szakmai végzettséget jelenleg felnőttképző intézményekben is meg lehet szerezni, az iskolarendszerű képzéseknél rövidebb idő alatt.

A felnőttképzések nem ingyenesek, nem jár a jelentkezőknek diákigazolvány, de a szervező iskolák számos más előnyt nyújtanak a tanulóknak. Például többféle ütemezésben indulnak tanfolyamok, hogy munka mellett is be tudjanak járni a tanulók.

Mivel ezek piaci alapon működő iskolák, így jobb körülmények közt, modernebb eszközökön sajátíthatják el a diákok a választott szakmát.

A TanfolyamOKJ.hu összegyűjtötte, milyen képzéseket érdemes választaniuk azoknak, akik rövid idő alatt megszerezhető, keresett szakmát szeretnének 2020-ban.

 

Informatikai képzések

Az informatikai képzések mindig az első helyen szerepelnek, ha a legkeresettebb szakmákról beszélünk.

Nem is csoda, hiszen jelenleg is több ezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, és egyáltalán nem csak a diplomával rendelkező szakemberekre van kereslet.

Az informatika területén a gyakorlati tudás sokszor többet ér, mint a megszerzett papír. Éppen ezért, bár az informatikai képzések nagy része nem OKJ-s tanfolyam, a végzett tanulók csak tanúsítványt kapnak, mégis könnyen el tudnak helyezkedni a megszerzett tudással.

startup-business-people-group-working-as-team-to-phsejlz.jpg

Például számos tanfolyam közül válogathatunk, melyen néhány hónap alatt elsajátíthatunk egy programozási nyelvet (Java, Python, C#). De a weboldalkészítés iránt érdeklődők is könnyen találhatnak rövid képzéseket, hiszen akár 3 hónap alatt elvégezhető egy webprogramozó tanfolyam, fél év alatt pedig egy webfejlesztő kurzus.

 

Ingatlanos képzések

2020-ban minden eddiginél keresettebb szakma lesz a társasházkezelő.

Azoknál a kisebb társasházaknál, ahol a közös képviselői feladatokat eddig valamelyik lakó látta el, a törvénymódosítás értelmében új képviselőre lesz szükség, ugyanis a tisztség betöltését a jövőben szigorúan képesítéshez kötik.

A 4 hónapos társasházkezelő képzés során a résztvevők elsajátíthatják, hogyan kell különböző ingatlanok üzemeltetési, fenntartási, valamint felújítási folyamatait kezelni. Emellett a képzés kitér még a szervezési és ellenőrzési feladatokra, valamint az elszámolás- és a költségvetés-készítésre is.

A társasházkezelő OKJ tanfolyam mellett szintén jó választás lehet a rövid idő alatt megszerezhető szakmát keresőknek a 4 hónap alatt elvégezhető ingatlanközvetítő képzés.

A Duna House statisztikái alapján a szakmával 1 éven belül már 200-300 ezer forintos nettó bevétel érhető el, de a néhány éves tapasztalattal rendelkező ingatlanközvetítők magasan az átlagbérek fölött keresnek, jellemzően 400 és 600 ezer forint közötti fizetést visznek haza.

ingatlanos népszerű szakmák

Az ingatlanközvetítő és társasházkezelő szakmák várhatóan nagyon keresettek lesznek 2020-ban.

 

Pénzügyi képzések

A felnőttképzők kínálatában a legnépszerűbb tanfolyamok a rövid idő alatt elvégezhető pénzügyi képzések.

Ilyen például a 4 hónap alatt elvégezhető bérügyintéző, illetve a társadalombiztosítási ügyintéző részszakképesítések, vagy a mindössze 4 nap alatt megszerezhető Pénztárkezelő és valutapénztáros tanfolyam.

A pénzügyi OKJ képzések a munkaerőpiacon is keresettek, az álláskereső portálokon rendszeresen hirdetnek meg bérszámfejtő, TB- és bérügyintéző, banki ügyintéző vagy valutapénztáros pozíciókat.

 

Gépkezelő tanfolyamok

Targoncavezető vagy Emelőgépkezelő képzések mindössze 1-2 hónap alatt elvégezhetőek, és OKJ-s végzettséggel az építőipar, a logisztika, a kereskedelem és a termelőipar területén is könnyen el lehet helyezkedni.

keresett gépkezelő szakmák
A gépkezelő szakmák is keresettek, ezek gyorsan elvégezhetőek, és érettségi sem kell hozzájuk.

A végzett szakemberek nem csak Magyarországon, hanem külföldön is rendkívül keresettek. Ráadásul ezekhez a tanfolyamokhoz érettségi sem kell, elég a nyolc általános.

 

Azonban nem sokáig van már lehetőség arra, hogy néhány hónap alatt piacképes végzettséget szerezzen valaki.

„Érdemes minél előbb jelentkezni a kiszemelt képzésekre, mert a hamarosan életbe lépő változások miatt jelentősen megnövekedett az igény a felnőttképzésben, rövidebb idő alatt elvégezhető OKJ-s tanfolyamok iránt. Emiatt az induló csoportok gyorsan betelnek.” – nyilatkozta Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu tanfolyamkereső oldal szerkesztője.

Az OKJ átalakításával kapcsolatos rendelet szerint a rövidebb és rugalmasabb ütemezésben induló tanfolyamokat kínáló felnőttképzők csak 2020. december 31-ig indíthatják a mostani feltételekkel a képzéseiket.

süti beállítások módosítása